Félig nyitott ajtó

Tartalom

Tökéletesen világos számomra, hogy egy egész értelmiségi generáció csődjéről van szó benne, arról, hogy a diktatúra éveiben némely nemzedéktársam nemcsak a külső, polgári szabadságjogokat nélkülözte, hanem az egymáshoz fűződő érzelmi szabadságról is lemondott, hiányát „hozzáírva” a külvilág morális adósságához. Ennyiben gyöngébbek voltunk a magyar polgárság Márai, Szerb Antal és Zsolt Béla jóvoltából megismerhető prototípusainál, mert azok bizonyos joggal hivatkozhattak a valláserkölcsi, csonkamagyar mikrokozmosz provincializmusára.
Külön érdekessége a műnek, hogy a nők, noha rálátásuk élesebb a férfiakénál, tőlük való érzelmi függésükben képtelenek egyetlen felszabadító tettet kicsiholni magukból s nincs az a tragédia, amely eltántorítaná őket a férficentrikus világképtől, attól a tévhittől, hogy okvetlenül ezek között az okos és rendes, de döntésképtelen pasik között kell és lehet választaniuk. Mint történész, merem állítani, hogy a mostani elitnek nemzedékileg a volt demokratikus ellenzékhez kötődő része szinte már csak a mentalitását vitte át az új világba, ahova 1990-ben szorongó bevándorlókként megérkeztünk.
Rendkívül finom a nő és a férfi másfél évtizedes szerelmi háborúságának a rajza, a titkos légyottok, elharapott mondatok, el nem küldött levelek iróniája, az egyezményes megmentő élethazugságok precíz leleplezése és a hősnő (az elbeszélő Én) hiánytalan önreflexiója. A belső monológ és a levelek kellő feszültséget hoznak létre az utólagos cselekményszervezés és a korabeli történés között, a szegény és szürke tárgyi valóság pedig a kedélytelen vagy nyomasztóan kedélyes éra hangulatát adja vissza.

Dalos György
író