A hitleri megszállás pusztításai

Tartalom

Az első világháborút követő idők jellemzője a területük egy részét elvesztő, sértett államok határrevíziós politikája, majd a hódító háborúk előkészítése és megindítása. Japán Kína elleni agreszsziója és Olaszország etiópiai kalandja nyitották sort, de Európa sorsát a müncheni egyezmény pecsételte meg. Anglia és Franciaország előbb engedélyezte Hitler szomszédai sérelmére elkövetett terjeszkedését, utána pedig szemet hunyt a Harmadik Birodalom határainak újabb és újabb kitolása felett. 1941 nyarán Hitler nyugateurópai, balkáni és észak-afrikai hadjáratainak sikerén felbuzdulva, minden keletre átcsoportosítható katonájával a Szovjetunió elpusztítására indult. Ezzel régi álmát, a bolsevizmus megsemmisítését és a náci ideológiában központi helyet elfoglaló keleti élettér birtokba vételét kívánta megvalósítani.

Magyarországon az első világháborús kudarc szülte polgári, őszirózsás forradalom, az azt követő kommunista hatalomátvétel, később pedig a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett el-lenforradalom nyomán visszaállított Magyar Királyság belpolitikájában a társadalmi-gazdasági szerkezet konszolidációja, külpolitikájában a trianoni határok revíziója és a kisantant országainak szorításában egy új szövetségi kapcsolatrendszer kialakítására való törekvés játszotta a főszerepet. Ugyanakkor Magyarország nem tekintett a történelmi határoknál messzebbre, azokon kívül területi követelésekkel nem lépett fel, hódító szándéka nem volt. Az első világégést lezáró békediktátum hazánkra vonatkozó ítéletének felülvizsgálatán túl, semmilyen magyar katonai doktrína nem érintette a jogosnak vélt követeléseket meghaladó terjeszkedést. A történelmi országhatárokon átívelő területi hódító szándékot akkor sem mutatott, amikor Hitler mellé szegődött a Szovjetunió elleni hadjáratban, hiszen valódi célja a további határrevízió volt, melyet ezúton kívánt kiérdemelni Berlinben. Mindez természetesen egyáltalán nem menti fel Horthyt és körét a Magyarország számára tragikus kimenetelû háborúba való belépés történelmi bûne és a hazánkat sújtó példátlan pusztítás jogi és erkölcsi felelőssége alól. Ráadásul a szovjet területeken folyó másfajta háborúban magyar alakulatok is tevékenyen részt vettek, míg a magyar nagytőke szintén igyekezett lehetőségeihez képest minél nagyobb szeletet kihasítani a keleti „eredeti” tőkefelhalmozásból.

A Hitler keleti hadjáratának hódító jellegében kifejeződik a kontinuitás a korábbi gyarmatosító háborúkkal, jelszavai a földrajzi terület és a gazdasági potenciál egyidejû megszerzése voltak. Utóbbiak a háborúk hagyományos ismérvei. De a hitleri terjeszkedés-nek, a keleti zsákmányszerző hadjárat küzdelmeinek, a szovjet területeken alkalmazott megszállási politikának voltak sajátosságai is, új elemekkel bővítve a soviniszta imperializmus eszköztárát. Az antiszemita és antibolsevista köntösbe bújtatott, világuralomra törő Hitler, deklarálva a német faj felsőbbrendûségét, a tömeggyilkosságokba torkolló náci fajelméletet az európai zsidóság és a szlávok fizikai kiirtására, alávetésére illetve elûzésére, a birodalmi gazdasági-katonai érdekek korlátlan érvényesítésére, a gazdasági bûnözés legalizálására, a fegyveresen megszállt országok vagy országrészek kifosztására és történelmi értékeinek lerombolására használta fel. Bûnös szándékairól és elévülhetetlen gaztetteiről a Szovjetunió megszállt területeinek lakossága tehetne tanúbizonyságot. Helyettük a hivatalos dokumentumok, levéltári iratok és a statisztikai adatok mint történeti kórképek adnak plasztikus leírást a korabeli viszonyokról. A megszállt szovjet területek lakosságának tragédiája és javainak pusztulása – melyért részben a szovjet párt- és hadvezetés fatális döntései is felelősek – egy új típusú háború örök mementójaként maradt az utókorra. Ugyanis két háború folyt több mint hat és fél évtizeddel ezelőtt. Egy nyugaton, többé-kevésbé betartva a fegyveres konfliktusok egyezményes játékszabályait, s egy másik keleten, ahol – a nácik szerint – a kiváltságosak, a felsőbbrendûek harcoltak leendő alávetettjeikkel, rabszolgáikkal. Ez a háború nem ismerte el a nyugati civilizáció vívmányait, éppen ellenkezőleg, annak tagadása lobbantotta lángra. Akiket nem semmisített meg, foglyul ejtett, hogy rabszolgaként dolgoztassa szülőföldjén vagy nyugatra, a Birodalomba hurcolja kényszermun-kásként. Amit épségben talált, magával vitte vagy helyben saját szükségletei szerint használta fel. A Szovjetunió, a szovjet nemzet tulajdonára hadizsákmányként tekintett, így az értékek elrablása, a javak folytatólagos kiáramoltatása intézményes jelleget öltött. Keleten csak a Birodalom érdeke létezett, más semmi. Az 1941 és 1944 közötti esztendők milliónyi szovjet állampolgárságú áldoza-ta mellett a tengelyhatalmak számolatlanul küldték a biztos halálba saját katonáikat, akik közül sokan nem azonosultak a náci-fasiszta ideákkal és a hitleri világhódítás lázálmával. Olyan eszmék végzetek velük, amelyeket nem vallottak magukénak.